A diadalívünk árnyékában
Jun 18, 2013

Eötvösös siker

A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye az idén immár tizenegyedik alkalommal hirdette meg levelező pályázatát. A pályázat alkotói évről évre azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy a résztvevő gyerekekkel az antik világ egy-egy kulturális szeletét ismertessék meg (a marathóni csatától Ovidius száműzetésén keresztül az ókori egyiptomi kopt keresztények mindennapi életéig). A pályázat minden évben októbertől áprilisig tart, s ez a hosszú pályázati időszak nem csak a diákoktól, hanem az őket irányító tanároktól is óriási munkát igényel. A csapatoknak a 6 hónap alatt 4 feladatlapot kell megoldaniuk, és az időszak végére egy pályaművet (pl. Akhilleusz pajzsát, a marathóni csatát ábrázoló mozaikot, Pénelopé ruháját stb.) kell elkészíteniük.

diadaliv_2013.jpg

Készül a mű


A 2012/2013-as tanév pályázatának a címe a „Diadalív árnyéka" volt és idén egy európai uniós program (Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013) keretében valósult meg, amely révén a magyar diákok nemcsak egymással, hanem szlovák diákokkal is összemérték tudásukat.


Idei pályázatban résztvevő diákok Róma kora császárkori kultúráját ismerhették meg. A gyerekeket egy napjainkban játszódó, különös történet vezette be a témába, amelynek szereplői a modern kori Rómában kalandozva fedezték fel az épületeket és a hozzájuk kapcsolódó történeteket. A csapatoknak a pályázati időszak végére egy pályamunkát, diadalív-makettet kellett elkészíteniük a korszak művészeti stílusjegyeihez igazodva. Idén a pályázatra 163 csapat (mintegy 2000 diák) küldte be pályaművét.Közülük a dorogi DOKI Eötvös József Általános Iskola5-7.osztályos tanulói Bartl Zoltán és Kolonics Péter tanárok irányításával elkészített pályaművükkel, Marcus Aureliusnak emelt diadalívvel harmadik legmagasabb pontszámot kapták a zsűritől, összetettben pedig saját korosztályukban kilencedik helyezést érték el a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye által indított nemzetközi pályázaton.

diadaliv_20132.JPG


Kiállítás a Dór csarnokban

 

Iskolánk tanulóinak sikerének híre városunk polgármesteréhez is eljutott. Dr. Tittmann János az évzáró ünnepélyen gratulált a sikeres szerepléshez, egyben jutalmat is átadott a diákoknak. A pénzjutalomból kirándulást szervezünk részükre, természetesen történelemhez, művészettörténethez kötődő célponttal.
(kOpE)