Wendlingen kórusai a templomban
Jun 4, 2013

Hét évszázad művei hangzottak fel a Szent József templomban, amikor a wendlingeni St. Kolumban templom Felnőtt és Ifjúsági Kórusa mutatta be műsorát dorogi vendégszereplésén. A gregoriántól a XX. század modernebb csengésű darabjaiig terjedő repertoár lenyűgözően hatott a templomi hangulatban. Ahogy dr. Tittmann János is elmondta köszöntőjében: nemcsak imádkozni, hanem találkozni, zenélni, énekelni is szoktunk Dorogon az Isten házában. ŐtSzalai Ferenc, a Wendlingen-Dorog Baráti Egyesület elnöke követte, aki szintén örömét fejezte ki, hogy partnervárosunk kórusa megtisztelte fellépésével a városunkat.

wendlingeni_korus2.JPG 

Az ifjúsági kórust Christa Strambach, a felnőtt kórust Monika Grohmann vezényelte, aki sokszor még az orgona mögé is beült. Az orgonát trombitán Benedikt Strambach kísérte. Meglepetésként Kodály: Esti dal című szerzeménye is elhangzott a kórusoktól, méghozzá magyarul. Erre Sasvári Katalin, a dorogi német nemzetiségi vegyes kórus tagja/vezetője lépett ki a padsorból, és elénekelte egy kedves dalát németül köszönetképpen. A kórustagok kis ajándékot is kaptak, egy Wendlingen-Dorog jelvényt a könyvtár jóvoltából és egy képeslapot a Szent József templom oltáráról. Este közös vacsorával és énekléssel zárták a vendégek és vendéglátóik dorogi programjukat.

wendlingeni_korus2.JPG