A Magyar Kultúra Napja dorogi rendezvénye, a RETRO címû térségi, mûvészeti pályázat jegyében telt január 22-én. A pályázatot még tavaly nyáron írta ki Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete azzal a szándékkal, hogy teret nyisson az amatőr és profi alkotóknak. A neves zsûri - Kaposi Endre képzőmûvész, Balla András fotómûvész, Brassai Gabriella festőmûvész, Lencsés Lajos oboamûvész Vörös István írásmûvész, Csíkszentmihályi Róbert érem- és szobrászmûvész, Szász Dániel táncos-koreográfus és Tettamanti Béla képzőmûvész - által kiválasztott alkotásokból kiállítás nyílt a Dorogi Galériában, majd gálamûsor keretében megtartották a tánc-, zenei és írásmûvészeti bemutatókat a színházteremben.
Dr. Tittmann János polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Tettamanti Béla képzőmûvész étékelte a pályamunkákat. Az Esztergom és Dorog térségében élőknek meghirdetett pályázatra 85 alkotás érkezett be a 24 érintett település közül 15-ből.
Dr. Tittmann János először a zsûri tagjainak nyújtotta át az emléklapokat, megköszönve munkájukat, majd a Retro nyertesei vehették át az okleveleket és a kategóriánkénti 200 000 forintos díjat.
A Retro pályázat díjazottjai:
Képzőmûvészet kategória nyertese, Kapa Melinda: Hétfő címû festménye
Táncmûvészet kategória nyertese Puksa Tiborné dr. Nagy Margit (a Carmen táncegyüttes koreográfusa): Ötórai tea címû produkciója
Írásmûvészet kategória nyertese Szax Berill: Ecetes vasárnap címû verse (a cikk végén olvasható)
Zenemûvészet kategória nyertese, Lattmann Kristóf:Spirál maszk címû zenemûve
A program első felének záró akkordjaként a közönség meghallgatta a kiállítás megtekintése közben Szendi Ágnes - a zeneiskola tanárnőjének - Emlékezés címû darabját, melyet szintén a Retro pályázatra írt; előadta maga a szerző pianínón, és Juhász Jusztina fuvolán.
A Retro címû térségi mûvészeti pályázat zene-, írás- és táncmûvészeti kategóriáiból összeállított válogatása gálamûsor keretében folytatódott a színházteremben.
A Magyar Kultúra Napjának dorogi rendezvényét Lattmann Kristóf és zenekara zárta.
Szax Berill: Ecetes vasárnap
(Nagyszüleim emlékére)
A nyárikonyha ajtaján
pókhálót font az idő.
Belesek a homályos ablakon,
porfedte pillanatok után kutatok.
Elfordítom a kulcsot;
kinyitom a múltat.
Átlépem sok év küszöbét.
Látom a stelázsin sorakozó,
befőttes emlékeket.
Sámlira állok, kezembe veszek egyet.
Lecsavarom róla a beszáradt tetőt,
érzések darabjait öntöm ki belőle.
A kredenc alatt
szénakazalnyi fénykép,
halomban és összevissza.
Belenyúlok könyékig,
felmarkolok néhányat belőle.
Megragadok néhány érzést,
néhány pillanatot,
amelyhez ragaszkodok.
Teleragasztanám velük a falakat,
a virággal borított, tapétás falakat.
Letépek egyet
a tapéta virágai közül;
az emlékeim közül.
A dohos papír
hosszan szakad lefelé,
egymásra rakódott rétegek
bukkannak elő.
A múlt lerakódásai,
s én felbontom őket.
Lehunyom a szemem,
és a jelen mögé látok.
Libabőrös leszek,
csukott szemem könnybe lábad.
Emlék cseppen a padló
linóleumjára.
Elmosódott arcok,
tompa hangok.
Homályos részletek,
egyre élesebb érzések.
A cseppben tükröződő életképek.
Csepel biciklin guruló
svájcisapkát viselő látogató.
Csíkos szatyor, barna köpeny suhan.
Zsebe tele vidámsággal,
melyből előhúz egyet,
és levág belőle a bicskájával.
Átnyújtja nekem;
a jókedvét megosztja velem.
A szeletet én is zsebre teszem,
s hogy el ne vesszen,
onnan többé ki nem szedem.
Ajándékkal elhalmozott unoka. û
Barbibaba, plüssfigura,
s mellé zenélő, csillogó képeslap.
A belseje a legragyogóbb;
remegő kézzel írt sorok,
megható gondolatok.
A tinta elkenődik,
a szavak belém ivódnak,
felszívódnak a bőrömön át.
A néhány sor örökre a részemmé vált.
Õszülő hajfürtök,
túldíszített kötény.
Piros, csorba lábasban
rotyogó főzelék.
Ecetes vasárnap,
elsózott délelőtt.
Szódásszifonból
kispriccelt szavak
a viaszosvászon terítőn.
A pezsgő cseppek
összeforrnak.
Felforrt gondolatok.
Kávéfoltok a plafonon,
a felrobbant érzések nyoma.
Fintorgó és duzzogó unoka.
Szomorú, megbántott nagymama.
Gumicsizma csoszogás,
kérges kézben cipelt locsolókanna
a langyos estén.
Slagból kifolyó hûs jókedv.
Kútból nyert friss nevetés.
Esőillatú beszélgetés.
Szétmorzsolom a nedves földet,
elültetem a pillanatot,
mely tőről a jövőt szakíthatom,
s mellyel táplálkozhatom.
Tejbe aprított kenyér,
melyet ráncos kéz kanalaz.
Alma és vajjal kent szelet,
mézeskrémes hangulat.
A falon lógó, aranyozott keretbe
foglalt pillanat.
Rozsdás szögre akasztott
múlt darab.
A fal repedései,
mint a lélek hasadásai.
A repedés nem forr össze,
spaklival bekenem,
bánatom elfedem.
Metsző szomorúság,
hideg belenyugvás.
A nyárikonyha nincs többé,
magányosan állok.
Hangtalanul az ég felé kiáltok.
Talán válaszra várok.
De lassan elsétálok,
s a múlt kapuját magam mögött
újra bezárom.
