Felsőboldogfalvával közösen ünnepeltük a magyar kultúra napját
Jan 22, 2017

A Himnusz születésnapján, a magyar kultúra napja ünnepi rendezvényén felsőboldogfalvai művészek mutatkoztak be a dorogi művelődési házban. Január 21-én kiállítás és táncprodukciók várták az érdeklődőket.
Felsőboldogfalva a Nagyküküllő völgyében, Székelyudvarhely szomszédságában helyezkedik el, nevét a Boldogságos szűz tiszteletére szentelt templomáról kapta. Tíz település kapcsolódik Felsőboldogfalvához: Árvátfalva, Bikafalva, Farcád, Hodgya, Ocfalva, Patakfalva, Sándortelke, Sükő, Székelylengyelfalva és Telekfalva.
Felsőboldogfalva és Dorog 2013-ban írta alá a testvértelepülési szerződést, azóta több alkalommal érkezett városunkba Hargitáról delegáció. Legutóbb decemberben dr. Tittmann János polgármester vezetésével utazott küldöttség Felsőboldogfalvára. A kapcsolat erősségét mutatja, hogy a magyar kultúra napjára elfogadták meghívásunkat a felsőboldogfalvaiak. A magyar kultúra napján Sándor Levente képzőművész - aki szülőfaluja iránti tiszteletből felvette a Farcádi nevet - alkotásaiból nyílt kiállítás a Dorogi Galériában.

FarcdiSndoLevente.jpg
Festményeit a világ számos országában bemutatták már a művésznek, aki egyszerre mezőgazdasági szakember, méhész, festő és fafaragó. Vallja: a Kárpát-medence értékeit meg kell őrizni, legyen szó almafaültetésről, vagy művészetről.
A január 21-től február 17-ig látható kiállításon betekinthetünk művészetébe. Készít tájképeket, űzi a bibliai és a figurális festészetet, elsősorban impresszionista és neoavantgárd stílusban alkot. A rendszerváltás után, a nemzetközileg többször is elismert festőművésznek, dr. Kesztyűs Ferencnek mutatta meg alkotásait Budapesten, aki igen kedvező bírálatot adott a szobrokról, festményekről. A magyar kultúra napján Farcádi Sándor Levente kiállítását dr. Kesztyűs Ferenc ajánlotta a szépszámú érdeklődő figyelmébe. Amerikában, galériákban árulják képeit. Alkotásaiból elsősorban az európai és magyar gyökerekkel rendelkezők vásárolnak. Egy székelykaput ábrázoló képe jelenleg is világkörüli úton van, más magyar művészek munkáival együtt bemutatták már a festményt Franciaországban, Ausztráliában, Japánban. Szintén fiatalon jegyezte el magát a szobrászattal, először agyagból, sárból formázta meg alkotásait. A fafaragáshoz inkább a keményfát kedveli, de a fenyőn kívül minden fajtából készít alkotásokat. A Galériában két kisméretű szobra is látható.
A színházteremben a felsőboldogfalvai néptáncosok műsora előtt köszöntőt modnott Sándor József, Felsőboldogfalva polgármestere, aki beszédében hangsúlyozta, mindannyian nagyon boldogok, hogy az anyaországban ünnepelhetik a magyar kultúra napját. „Közös felelősségünk, hogy ápoljuk és továbbadjuk a magyar kultúrát utódainknak" - mondta.
Dr. Tittmann János, Dorog város polgármestere az ünnepen A múltunk és jelenünk egymásra tekintése, a boldogságban élhető jövő reményében címmel tartott vetítettképes előadást. Szólt arról, hogy az elmúlt évszázadokban, évtizedekben mit jelentett a kultúra és annak sokszínűsége, vetületei. Zárszóként a 2017-es esztendőhöz érve a számmisztika - mint a kultúra egyik szelete - 17-es számra vonatkozó jelentését taglalta: a 17-es a kitartás száma, a kitartás jutalma a bölcsesség.
Majd következett a táncosok produkciója, akik népviseletben hozták el hozzánk a székely kultúrát.
A műsor végén a megjelentek közösen énekelték el a székely himnuszt.