Májusban minden hétvégén országos döntőkön méretődnek meg
Mar 28, 2017

Évek óta sikerrel szerepelnek az országos versenyeken a Zrínyi-iskola (jelenleg) 4.a-s diákjai. Különböző műveltségi területeken hoznak el országos díjakat, állandó szereplői a döntőknek.
Májusban minden hétvégén bizonyíthatnak különböző országos döntőkön a zrínyisek. A Kárpát-medencei környezetismereti verseny döntőjére a területi verseny megnyerése után, a második legjobb eredménnyel készülhetnek. Ez azért különleges teljesítmény, mert a két tanítási nyelvű osztály a környezetismeret tantárgyat angolul tanulja, így a magyar nyelvű döntőre való felkészülés plusz tanulási órákat kívánt. Reményi Zsuzsa osztályáról elmondta, hogy különleges kis csapat, hiszen az osztály harmada másodikos korától kezdve folyamatosan részt vesz a megmérettetéseken. A környezetismeret mellett a Nyelvészkedők című, szintén az egész Kárpát-medencét érintő verseny országos döntőjén is szerepelnek május első hétvégéjén.
Nemrégiben a Kalmár László Országos Matematika Versenyt szintén az osztály tanulója, Kun-Baumann Bálint nyerte. Holyba Kata ott 3. lett. Különleges teljesítmény, hogy a tíz legeredményesebb tanuló közül hat zrínyis volt.
A Pangea-Orchidea Országos Döntőjén április 8-án az osztályt nyolc tanuló képviselheti.
A jó közösség, a tehetséggondozó programnak köszönhetően nem csak a természettudományok területén jeleskedik: nemzetközi rajzversenyek, sportvetélkedők érmesei, különdíjasai. - Büszke vagyok osztályomra - mondta a 2010-ben Az Év Pedagógusa díjjal elismert Reményi Zsuzsa osztályfőnök, aki a tehetséges gyerekek mellett nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minden diák beilleszkedhessen a közösségbe és önmagából kihozhassa a maximumot minden területen.

remnyizsuzsannaosztlya.JPG
Tisztelt Pedagógusok, kedves Diákok! A dorog.hu-n szeretnénk sorozatot indítani a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulócsoportok, szakkörök és a diákokat felkészítő pedagógusok bemutatására. Várjuk a néhány mondatos bemutatkozó leveleket a varosmarketing@dorog.hu-ra, hogy felkereshessük a sikeres osztályokat, tanulókat, tanítókat és tanárokat!