ZÖLD GONDOLAT: Eötvösös sikerek Szentesen
May 25, 2017

A Szentesi Szivárvány Művészeti Iskola és a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék ismét meghirdette, immár 8. alkalommal országos képzőművészeti versenyét ZÖLD GONDOLAT címmel. A 2016/2017. tanévben meghirdetett pályázat célja, hogy felhívják a tanulók figyelmét a veszélyeztetett állatokra és növényekre, erősítsék elköteleződésüket a természet védelme iránt, illetve ennek megjelenítése a képzőművészet nyelvén, amely lehetőséget biztosít a tehetséges tanulóknak bemutatkozásra. A versenyt két korcsoportban a 2010. 05. 31. - 2006. 06. 01. között születtek, illetve a 2006. 05. 31. - 2002. 06. 01. születettek számára hirdették meg. Az intézmények korcsoportonként maximum 15 tanulóval (tanulónként 1 alkotással) nevezhettek. Az Eötvös Alkotókör a 2. korcsoportban 4 tanulóval nevezett.

LimprCsengeZibkFanni.jpg

A három fordulós verseny iskolai válogatóval kezdődött, majd következett az elődöntő amikor a pályázati anyagot kellett a Szivárvány Művészeti Iskolába beküldeni. A feladat: A versenyző lakóhelyén vagy annak közelében található védett növényről és-vagy állatról bármely festészeti vagy grafikai technikával plakát készítése. Az országos döntőben azok a versenyzők vehettek részt, akiket az elődöntőre beküldött alkotásaik zsűrizése alapján a versenyszervező meghívott. A versenyre 61 intézményből 753 pályamunka érkezett be. Korcsoportonként 25 pályázó kapott lehetőséget, hogy városát, iskoláját helyszínen képviselje. Alkotókörünk négy pályamunkát küldött be, ebből három pályázó a döntőbe is meghívást kapott. A döntő 2017.május 20-án került megrendezésre. Egy előre meghatározott védett növényt vagy állatot kellet plakát szerűen ábrázolniuk a versenyzőknek, különleges érzelmi megközelítéssel egyéni kompozíciót hozva létre. Erre a feladatra 3 óra állt rendelkezésre. Délután 15.31-kor került sor az eredményhirdetésre, amelyet megtisztelt jelenlétével Szirbik Imre, Szentes Város Polgármestere is. Üdvözlő beszéde után a zsűri elnöke, Roskó Gábor képzőművész, a Szegedi Egyetem docense értékelte a pályázatot. Beszédében hangsúlyozta, hogy a megmérettetésen évről évre magasabb színvonalú alkotások készülnek. A pályázók plakátjainak méltó helye lenne országszerte a vizuális környezetszennyezés kategóriáját sokszor kimerítő, úgymond „hivatásos" reklámszakemberek kihelyezett plakátjai helyén. Külön megköszönte a felkészítő pedagógusok áldozatos munkáját. Értékelése után következett a díjak átadása. Alkotókörünkből Limpár Csenge korcsoportjában második helyezést ért el, Mihalovics Panka különdíjas lett, Zibák Fanni pedig dicsérő oklevélben részesült. A négy legeredményesebben felkészítő tanárt is elismerésben részesítették, köztük az alkotókör vezetőjét, Kolonics Pétert.
Mikor megérkeztünk Szentesre, a verseny színhelyére, szinte régi ismerősként üdvözöltek bennünket, holott először szerepeltünk ezen a megmérettetésen. A versenyszervező intézmény igazgatója elismerően nyilatkozott Dorog diákjainak tehetségéről. Ismét sikerült városunk hírnevét gazdagítanunk, immár Dél-Alföldön is.

(kOpE)