Hírek1>
Közügy

Hangulatos fények, sokszínű program a Reimannban

Hét kerékpár talált gazdára a pályázat eredményeként

Társadalmi szerepvállalás

Egy évszázada alapították a gyülekezetet

Programsor: Borbála Nap, ünnepi koncert, majd Diótörő

Megújulhat a Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ utcája

Meghitt délutánok, gyerekműsorral, szenior tánccal

Az emlékezés, az ünneplés hónapjai

Értékes ajándékok várják a résztvevőket

A bölcsőde álláspályázatot hirdet

Tájékoztató

A példaértékű összefogásnak köszönhetően Dorog az élen végzett az adománygyűjtésben

Segítsük településképünk esztétikus fejlődését

Több mint egy évtizede rendezik meg november utolsó hetében a „Hulladékcsökkentési Hét” elnevezésű rendezvényt, amelyet az innovációs minisztérium megbízásából az ÉMI Nonprofit Kft. koordinál.

Október 12-ig várják a behívólevéllel érkező hölgyeket

Interaktív műsorok a fiatalok problémáival kapcsolatban

Szeptember 22-én forgalomváltozásra számíthatunk

Újraaszfaltozza a Közút a 10-es út pilisvörösvári szakaszának jelentős részét

A megye egyéni vállalkozója a dorogi Hervai Ferenc lett

A szűréseken való részvétellel mindenki hozzájárult az adományhoz

Sétálva érkezzünk az Egészségvárosba

Tisztelgés a 200 esztendeje született névadó előtt

Egészség ezreknek, milliók a kórháznak!

Mammográfiás szűrővizsgálatra hívják a 45-65 év közötti hölgyeket

83 év után ismét Dorogra érkezett a különleges gőzös

Vigasság három napon keresztül