Dorog nevének eredetét szláv gyökerekkel (drug: társ, barát), de személynévi eredettel is magyarázzák (Attila hun király vezérének nevéből). Okleveles említései a magyar középkori hagyomány szerint több alakban is előfordulnak: 1181-től Dorogh, Durug, Durugd, Drug, Durk, Dorok, Borok változatai ismertek.

A Pilis és a Gerecse völgyében már az őskortól emberi kultúrák nyomaira bukkanhatunk. A legjelentősebb ősi emlékek a bronzkori maradványok. A rómaiak a Limes közelében ugyancsak megtelepedtek a vizes, lapos réteken. Itt haladt át az Aquincum (Óbuda) és Brigetio (Szőny) közötti hadiút, jórészt ma is ennek nyomvonalát követi a 10-es számú főút. A 19. században két római mérföldkő is előkerült a dorogi gazdák földjéből, ezek ma a Nemzeti Múzeum ereklyéi. A falu határában az 1960-as években kiásott és konzervált római kori, padlófűtéses villa Kesztölc falu irányában ma is megtekinthető, értékes terra sigillatái, cseréptöredékei az esztergomi Balassa Bálint Múzeumba kerültek. De fontos utak találkozási pontja is a település mai központja: a hadiútról délnek és északnak (Székesfehérvár és Esztergomon át a Felvidék - általuk pedig Európa minden égtája - felé) messzire eljuthatott a vándor. Ha jelentősége csökkent is, de forgalma napjainkig erősen növekszik földrajzi helyzetéből következően.

Az Árpád-korban a királyi város, Esztergom közelségét és védelmét élvezhette a település, a honfoglaló magyarok hamarosan sövénnyel körülvett falucskát építettek a Kőszikla-hegy lábánál, mely a királyi, később királynői szakácsok lakhelyeként vált ismertté. Ma Ódorogként említik az ősmagyar települést, ahonnan 1936-ban a román stílusú templomocska alapjait és a temető porladó emberi maradványait fordította ki a földből a régészek ásója (a leletek jó részét azóta örökre betakarták a mészmű meddőhányói). A tatárjárás időlegesen, a török dúlás véglegesen elnéptelenítette a középkori falut. Esztergom felszabadulását követően is csak lassan tért vissza ide (Ódorogtól északkeletre, a mai völgybe) az élet. A németországi, hajóval érkező telepesek is több hullámban, mintegy harminc év alatt törték be az itteni földeket. A sváb családok kultúrája sokáig többségi kultúra volt, az 1700-as évek barokk temploma, plébániája, első iskolái ebben a német anyanyelvű hagyományrendszerben épültek. Postakocsi-állomása Bécs és Buda között még a római alapokon erősödő magyar-osztrák politikai, gazdasági összetartozást példázta.

A környéken - a hagyomány szerint - 1781-től fordult a figyelem a föld felszínéről a föld mélyebb rétegei felé. A barnakőszén Dorog életében is nagy fordulatot hozott. 1851-ben Miesbach Alajos (1791-1857) morva származású, Bécsből ide települt bérlő nyitotta - éppen Ódorog szomszédságában - az első bányajáratot. A szén vonzotta a tőkét, a tőke a munkát kereső tömegeket. A 19. század végére el is dőlt, hogy Dorog lesz a medence bányaközpontja, s a legjelentősebb tulajdonos, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. ki is alakította a falu városiasodó, új arculatát. A sváb falu a déli Gerecse-teraszokon, a bányakolónia az északi lapályon feszült egymásnak, s kialakult a soknemzetiségű település prototípusa, ahol német, szlovák, morva, román, alföldi és székely magyar egyaránt helyet talált magának. Sokáig a vasút (1896-ban a bánya igényei szerint készült el) jelképesen el is választotta őket. A közeledést a történelem erőszakolta ki háborúival, súlyos békeszerződéseivel.

A Drasche család a 18. században - Miesbach örököseként - még a szénbányák révén szerzett nevet Dorogon. Leszármazottjuk, Drasche-Lázár Alfréd (1875-1949) politikus, rendkívüli és meghatalmazott miniszter már mint a trianoni békeszerződés egyik aláírója vált ismertté. A politikából az irodalomba menekült, regényeit a hazai polgári közönség olvasta és ünnepelte az 1920-as években.

A bányatársaságok a kultúrateremtésben is részt vállaltak. Az ide települő családok tehetséges gyermekei indultak országos sikerek felé: Koszkol Jenő (1867-1935) és Rauscher György (1902-1930) festőművészi sikerekkel a hátuk mögött is szívesen vállalták dorogi születésüket (az utóbbi festőről művészeti díjat nevezett el a város). Az évtizedeken át Dorogért küszködő dr. Schmidt Sándor bányaigazgató számos művészt hívott a településre. Gáthy Zoltán (1894-1972) építész a középületek és lakótelepek létrehozója, Haranghy Jenő (1894-1951) festőművész a középületek díszítőművésze, Mátray Lajos (1875 - ?) monumentális egyházi szoborköltemények megálmodója.

Ez a kultúra - ha politikai töltésében meg is változott - képes volt a második világháború után is jelentős értékeket teremteni. A város tereit szobrokkal, emlékművekkel, középületeit gyűjteményekkel gazdagította. Emberi közösségek vitték tovább az évszázados hagyományokat a bányászzenekar, a képzőművész szakkör, az egyesületi élet egyre gazdagodó spektrumában.

Földrajzi értékek

A várost átkaroló hegyek két medence felé nyitnak ösvényeket: Budapest felől szelíd út és patak mentén érkezik a látogató, hogy a Duna esztergomi síkságán át hagyja el Esztergom vagy Komárom felé kitörve a várost.
A gyalogos turista szívesebben érkezik a két hegyvonulat felől. Vezeti sétáját az országos kék turistajelzés, mely a várost úgy szeli át, hogy látványosságait menetközben jórészt érinti.
Aki északról pillantja meg Dorogot, a Pilis közeli turistaházai (Fekete-hegy, Dobogókő) és barlangjai (Legény-, Leány-, Sátorkői-barlang) felől érkezik. Lábainál pompás mesterséges tó (Palatinusz-tó) kék vize csalogat nyáron fürdőzésre, télen kellemes sétára, újabban a Lóga-tó nevű horgászparadicsom vonzza a helyi és környékbeli pihenésre vágyókat. Ez a két látványosság is a bányászat "maradéka": homokját iszapolásra, a mély járatok eltömedékelésére szállították el innen. A város (1984-ben nyerte el rangját) teraszos északi oldalán kilátóként is jól használható a Kálvária-domb. Tetején ma stilizált bányatorony jelzi a közelmúltat, amikor még 16 akna működött, a hegyek-völgyek gyomrából szenet kitermelve. A panoráma a Dunáig, Esztergom Vár-hegyéig, a Pilis Budapest felé, a Gerecse Tatabányáig távolodó számtalan csúcsáig terjed. A kék turistajelzés is itt hagyja el Dorogot a Gete csúcsára kapaszkodva, hogy aztán Tatabánya felé kanyarogjon tovább.

Kulturális értékek a gyűjtők és gyűjtemények városában

A városka útjai - mint a hegyek a települést - az ipartelepeket kerülgetik, ölelik. A városközpontig nyúlnak ezek a meghatározó telephelyek (Richter Gedeon Rt., Promtávhő Kft.), vagy összeépültek a település széleivel (SARPI Magyarország Rt. égetőmű, Baumit Kft., Sanyo Hungaria Kft.), hogy csak a legnagyobbakat említsük.
Sétálni is ilyen kanyargós úton kell ahhoz, hogy lássuk az iparváros néha megbújó, máskor épületegyüttesként hirtelen felbukkanó látványos tömbjeit. A Pilisből leereszkedve elsétálunk a bányató (Palatinusz) mellett, ahol horgász, szélvitorlás és fürdőző egyaránt megfér. A túlparton Németh László író alkotott még a homokkitermelés megkezdése előtt.
A sporttelep várostörténeti magja a lakótelepek és a vasút szorításában a dorogi sportélet nagy korszakaira emlékeztet: olimpiai bajnokok (Buzánszky Jenő, Grosics Gyula), olimpikonok, világ- és magyar bajnokok nőttek fel itt a futballpálya gyepszőnyegén és a sportcsarnok birkózószőnyegeken. Az ország egyik első vidéki versenyuszodája helyén ma sátortetős úszómedencékkel megújult sportági lehetőséget kínál a fejlődő város. Újra itt áll a régi különlegesség, a kecses zenepavilon is, 1924-től a háborúig a dorogi muzsikát, ezt követően a sportot, 2001 óta - felújítva - ismét a zene szerelmeseit szolgálja. A szomszédos lakótelepek névadóit: Schmidt Sándort Árvay Ferenc domborműve, Zsigmondy Vilmost Markup Béla mellszobra mutatja be hitelesen.

Tekintsünk a Köztársaság úton Kelet (Budapest) felé: mintha Erdély templomaiból látnánk egyet! A református és evangélikus gyülekezet tagjai jórészt onnan érkeztek a bányatársasághoz, ezért is épült nekik 1937-ben ilyen stílusú Istenháza.

Ha elzarándokolunk idáig, visszafordulva betérhetünk a Petőfi tér parkjába. Kucs Béla (1925-1984) - Dorogról indult - szobrászművész mészkőből faragott költőjét itt ünneplik március 15-én minden évben a dorogiak. (A tér mellett áll a névadóról elnevezett iskola is, mely sídombjával, jégpályájával, téli sportokat szervező alapítványával a város egyik sportcentruma.)
Az ellenkező irányban haladva a Munkásotthon klasszicizáló, méltóságteljes tömbjére figyelünk fel. Látogassunk el színháztermébe: lépcsőházában káprázatos üvegkép (Furlán Ferenc - 1935-1998 - dorogi művész alkotása), a nézőtéren Haranghy Jenő "A szén születése" seccósorozata ejt ámulatba bennünket. Itt működnek a mindig megújuló képzőművészeti szakkörök, csaknem folyamatosan kiállításoknak ad helyet az első szinten a Dorogi Galéria. Itt őrzik Koszkol Jenő (1867-1935) és Gáspár Sándor (1916-) festőművészek hatalmas dorogi panorámaképeit, melyek egyszerre művészi és helytörténeti értékei a városnak. Gáspár Sándor bányatörténeti festménysorozata is a művelődési házban tekinthető meg. De ez az épület ad otthont felépülése óta minden életerős kulturális közösségnek, így a száz évnél nagyobb múltra visszatekintő bányászzenekarnak, mely napjainkban nevében egyszerre vállalja a nemzetiségi és a bányász hagyományok ápolását.

Az út másik oldalán bújik meg a hajdani bányakolónia meghagyott kolóniai épületében a Bányász Emlékház. A Munkásotthonban kulcsot, kísérőt biztosítanak, hogy a bányászhagyományok relikviáit, a dorogi ásványokat elvihessük magunkkal szép emlékeink között.

Elsétálva a Jubileumi térig monumentális bányászemlékművet látunk Árvay Ferenc (1935-2004) itt élt szobrászművész alkotásaként. A dombocska azonban a két világháború között egy Szénoltárnak épült, az Eucharistia évében (1938), különlegességként, hogy aztán a háború és a pusztító idő áldozatává váljon. A tér másik oldalán áll a Szent Borbála tiszteletére felszentelt bányatemplom (tervezte: Gáthy Zoltán - 1931), mellette Csíkszentmihályi Róbert új emlékművét a 20 éves város tiszteletére állították 2004-ben.
Térjünk vissza a művelődési házhoz. Az Otthon térről föld alá vezet a vasút keresztezésében egy aluljáró. Ahogy hideg, graffitis betonfalai közül felszínre bukkanunk, a szénbányák Nagyirodáját pillantjuk meg. 2010-ben, bányásznapkor adták át felújítva, Intézmények Házaként. Az okmányiroda, a családsegítő, az ÁNTSZ, a Vöröskereszt dorogi szervezete és pártok irodái kaptak helyet benne. Odébb Mende Valér (1886-1918) szecessziós bányafürdő és lámpakamra épülete éppen arra mutat példát, hogyan változhat - új funkcióval, a Relabor Kft. vállalkozásában - ismét élővé egy haldokló érték.

Udvarából indultak több mint fél évszázadon át a Reimann Altáró csilléi a szénért, "népes" szerelvényei a bányászokért a 15 km hosszúságú földalatti járatokba.
Az Esztergomi utat keresztezve a városközpontba érkeztünk. Gáthy Zoltán visszafogottan klasszicizáló középülete, a városháza jelképesen a négy világtájból összefutó utak fordulójában épült, felirata is - A KÖZJÓÉRT - a városépítő szándékot hirdeti.

A Bécsi úton Budapest felé indulva az Erkel Ferenc Zeneiskolát érintjük. A dorogiak legjobb zenetanárai saját lakásukból elindítva fejlesztették nagy múltú, a világnak jelentős zenészeket adó intézménnyé.
S máris a történelmi városközponthoz érkezünk: itt áll a műemlék jellegű barokk templom (1767-1775) és plébánia. A templom pompás üvegablakainak expresszív lobogású szentjeit is Haranghy Jenő álmodta meg. A hajdani barokk seccók az idő és a modern festészet áldozatává váltak. A főútra nyíló Hősök tere a két világháború sok száz áldozata előtt művészi emlékművekkel tiszteleg (Zsákodi Csiszér János szoboralkotását 1927-ben, Horváth György kovácsoltvas remekét 1993-ban avatták). Itt emlékeztek meg 1993-2008 között a dorogiak és a hozzájuk csatlakozott városok, nemzetek képviselői május 9-én, a megbékélés napján a háborúk áldozatairól. A templom mellett Árvai Ferenc Kitelepítési emlékműve (1997) idézi a soknemzetiségű község szenvedéseit az 1947-es kitelepítések évéből. A hajdani postakocsi-állomás helyén átriumos, több szintes lakóépület áll, falán táblák emlékeztetnek a lóváltóállomásra, a 800 éves dorogi múltra és a szénbányászat bicentenáriumára (1981). A tér közepén a dorogi németség 1944-es hűségnyilatkozatát aláíró személyek névsorát örökíti meg egy nagyméretű, földre fektetett tábla, lejjebb az 1956-os emlékkő várja évente a koszorúzókat.

A tér alsó sarkán (ismét a főútra tekintő homlokzattal) a bányaértelmiségnek emelt, visszafogottan szecessziós Bányakaszinó (ma városi könyvtár) épülete várja, hogy régi formáját, díszeit visszakapva Dorog egyik ékszerévé válhasson. A szellemi központ pezsgő életét a könyvtári rendezvények, a civil közösségi élet, a gyűjtemények biztosítják. Itt kapott helyet Hopp Ferenc (1922-1988) ornitológus madár-, néprajzi és dokumentumgyűjteménye, Pick József (1933) helytörténeti kollekciója, Furlán Ferenc festőművész hagyatéka és a dorogi művészek alapítványi kép- és szoborgyűjteménye.
A szemközti iskolaépület emlékkertjében Kucs Béla szobrásznak arcképpel díszített térplasztika (Furlán Ferenc munkája), Grundl Ignác (1813-1878) botanikusnak faragott emlékpad (Kovács József népi iparművész alkotása) állít emléket, de kopjafa, műrom és dunántúli ízléssel faragott díszkapu is található a kertben. Az iskola helytörténeti munka-csoportja, tanárok és diákok közös munkája kiérdemelte, hogy a Veszprémi Egyetem Kutatóiskolájaként pedagógiai kutatásokat végezhessenek. Szomszédságában a Mende Valér tervei szerint épült (1924), majd Gáthy Zoltán mérnöki munkájával kibővített kórházépület (1938) 2007-re felújított tömbje az egészségügy dorogi fejlődésének egyik sikertörténete.
A közeli Rákóczi út mentén Kucs Béla másik fiatalkori, teljes alakos szobra, a Pihenő bányász a realista hagyományok egyik figyelemre méltó folytatója. A várost újraélesztő sváb lakosság utódai a magyar millennium évében, 2001-ben avatták fel a Bécsi úton, egy közel 200 éves parasztotthonban nemzetiségi tájházukat. Eszközeik, viseletük, de a sírkövek és az első kálváriastáció-képek is ugyanarról a közös múltról őrzik a tárgyi bizonyítékokat, dokumentumokat "A bölcsőtől a koporsóig". A közeli temető is számos német nyelvű felirattal, búcsúverssel figyelmezteti az itt élőket örökségeikre, hagyományaik tiszteletére.
A Kálvária felé emelkedő domboldalt egy újabb különlegesség: a Mária-barlang (1927) mészkőfala és meredek lépcsője választja el a teraszosan épült alsóbb utcától. A támfalnak készült kegyhely hajdan forrásvizet is buzogtatott, s a községi jegyző, Morva Izidor csodával határos megmenekülésének emlékére kapott barlangszerű, a Mária-kultuszt meghonosító szakrális jelleget.
A Kálvária-domb is egyházi kegyhely, a településhez hasonlóan teraszos kiképzést kapott, hogy klasszicizáló állomáshelyei a meredek oldalban messziről látható rendben sorakozzanak. Valaha ilyen stílusú kápolna díszítette a magaslatot is, most a helyén a bányászat jelképe, egy vas aknatorony emelkedik, ünnepek idején kivilágított szerkezettel. A kápolnával együtt a stációk is a rombolás áldozataivá váltak, de 1996 óta megújulva, modern technikák ötvözetében készült képekkel (Árvai Ferenc felajánlásaként, Végh Éva közreműködésével) Dorog egyik leglátványosabb értékévé szépültek.

Innen szinte minden földrajzi, gazdasági és kulturális érték újra megtekinthető. Látható az idegenforgalmat is vonzó Palatinusz-tó ugyanúgy, mint a csolnoki határban megnyílt, a falusi turizmust éppen napjainkban meghonosító Póni Fogadó. Az iparváros meghatározó vegyipari, elektronikai, építőipari egységei is markánsan kirajzolják az átalakulásban és fejlődésben lévő település határvonalait. Budapest felé az épülő, bővülő ipari park - központjában a SANYO Hungary Kft.-vel -, nyugati oldalán a szénbányászat hajdani ipartelepeiből kifejlődött vegyipar (Richter Gedeon Rt. dorogi üzeme, SARPI Magyarország Kft. veszélyeshulladék-égetője, Dorog-esztergomi Erőmű Kft. és a kőbánya mellé települt BAUMIT Kft. csarnokai, tornyai és kéményei emlékeztetnek a hagyományos szeptemberi bányásznap dorogi jelmondatára: "A jövőnket építjük, de múltunkat nem feledjük".

Szerző: Kovács Lajos

Irodalom

Budayné Mosonyi Klára: Dorogról a dorogiaknak. Dorog, 1972.
Dorogi füzetek (szerk.: Kovács Lajos) 1-37. Dorog Város Barátainak Egyesülete, 1991-2005.
Dorogi lexikon (szerk.: Solymár Judit-Kovács Lajos). Bővített és javított kiadás. Dorog Város Barátainak Egyesülete és Dorog Város Önkormányzata, 2008.
Horváth István-Kelemen Márta-Torma István: Komárom megye régészeti topográfiája. Esztergom és a dorogi járás. Bp. Akadémiai Kiadó 1979.
Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza (szerk.: Balogh Kata-Bárdos István). Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete, Tatabánya, 1993.

Meszes Lajos: Sporttörténet 1., 2. kötet. Dorogi Füzetek, 2005-2006.
Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának története. Dorog, 1932.
Szántó Barna: Hajrá Dorog! Dorog, 1964.