Hírek1>
Legyen tánc! - Hashtag Neszmély, vagyis: #Neszmély
Tájékoztató az utazóközönségnek
Együtt a közösségfejlesztésért Dorogon és térségében
Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 27-én ülésezett
Május 18-24. között Erdély varázslatos tájait barangolták be a Zsigmondy tanulói
A világ egyik legjobb kerékpárosa érkezik Dorogra
A MÁV-START Zrt. tájékoztatta az Igazgatóságot, hogy 2022. június 2-án és 3-án a hirdetményben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, Vasútmúzeum megállóhelyen is megállnak.
Szálláshely-üzemeltetési tevékenységre vonatkozó szabályok
A hazai vendéglátó üzlet üzemeltető köteles a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ üzemeltetője által e célra működtetett elektronikus felületen a regisztrációt elvégezni
Június 3-ig nyújtható be a pályázat
Az érdeklődők június 2-ig nyújthatják be pályázataikat
Kalászos termény betakarítása tűzvédelmi szempontból
Tűzoltóruhába öltözve lánglovagoknak képzelhették magukat a gyerekek
Az Otthon téren ezúttal valóban térségünk borait kóstolhatjuk, emellett a táncművészeté lesz a főszerep a KOSBOR - Térségi bor- és művészeti fesztiválon
Tíz éves a dorogi sportintézmény
Támogatási program természetes személyeknek
A Dorogi Futókör Sportegyesület szakemberek bevonásával 2022. május 14-én indítja el négy hónapos egészségmegőrző programsorozatát.
Határozott idejű közalkalmazotti jogviszony
Ötven tanuló kap támogatást
Átadták a végzősök a stafétát a 11. évfolyamnak
Lelkes, zenekedvelő közönség gyűlt össze a Gáthy-könyvtárban
Helytörténeti kiadványsorozat viszi Dorog hírét
Ismét több százan vettek részt a hagyományos május elsejei felvonuláson Dorogon
Szakaszos útlezárások lesznek 11 óráig
Az alsósok és a felsősök is dobogóra állhattak az angol versenyen
Hagyományos közösségi ünnep a Dorogi Bányász Zenekar felvezetésével
Június 20-ig a regisztrációt követően nyílik lehetőség a régi izzók cseréjére
Sikerrel zárult a Föld napja alkalmából meghirdetett lakossági veszélyeshulladék-gyűjtési akciónap
Szent Kinga nyomában járhatnak majd a gimnazisták
A Földre fókuszálunk
A közterület átadását követően bizonyos útszakaszokon csak egyirányú lesz a közlekedés
Az intermodális csomópontnál készül a pumpapálya
Biztosítják a digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeit
A Föld napjához kapcsolódik az esemény